<- Vissza a hírekhez
2010.03.11. 0 megtekintés 0 hozzászólás

Csomagolóanyagok kötelező visszavétele

Uniós jogszabályok kötelezik Magyarországot a csomagolóanyagok visszagyűjtésére és újrahasznosítására. A kormányrendelet előírja, hogy az 500 négyzetméternél nagyobb üzletek kötelesek visszavenni a nem betétdíjas üvegeket, a PET palackokat, sőt még a műanyag bevásárló táskákat, tasakokat is.

Csomagolóanyagok kötelező visszavétele
A még hatályba sem lépett módosításban szereplő 8 napos határidőt a kereskedők szövetsége rövidnek tartja -számolt be mai számában a Népszava.

A módosítás érinti egyebek mellett a pet- és üvegpalackokat és a műanyag bevásárló tasakokat is. A betétdíjas rendszer ettől függetlenül változatlanul működik – nyilatkozta a lapnak Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Szerinte a kormányrendelet-módosítás környezetvédelmi szándékával a kereskedők is egyetértenek.

Bár a módosítást már tavaly elfogadták, de még nem jelent meg a Magyar Közlönyben, így hatályba sem lépett. Addig viszont a kereskedők nem köthetik meg a szükséges szerződéseket a feldolgozókkal - írta a Népszava.

A jogszabályváltozás mintegy kétezer üzletet érint - jegyezte meg a lapnak a szövetség főtitkára. A szelektív hulladékgyűjtő edényeket csak a koordináló szervezettel vagy a feldolgozóval kötött szerződés után lehet kihelyezni, hiszen addig nincs, aki elszállítsa az összegyűjtött hulladékot.
A kereskedők szövetsége azt szeretné elérni, hogy a jogszabályban szereplő 8 napos határidőt hosszabbítsa meg a kormány – hangsúlyozta a szakmai szervezet főtitkára. A módosítás azért is késik, mert a tervezetet még Brüsszellel is jóvá kellett hagyatni.

Forrás: greenfo.hu

Termékdíj tanácsadó portál

Nem csak a betétdíjas üvegpalackot kell visszavennie a kereskedőne

Uniós jogszabályok kötelezik Magyarországot a csomagolóanyagok visszagyűjtésére és újrahasznosítására.


 


Számunkra fontos, hogy olvasóink naprakész és megbízható információkhoz jussanak, ezért cikkeinket nyilvánosan elérhető, hivatalos források alapján készítjük, a szerkesztőség Szerkesztőségi irányelveivel összhangban. Ha bárhol tárgyi pontatlanságot észlelnek, annak jelzését köszönettel vesszük. Ez a tartalom a Szelektiv 2026 projekt részeként, lakossági tájékoztató és környezeti nevelési céllal készült.