Kampányok
Szent László Gimnáziumban a Szelektív.hu

Mezőkövesdi Szent László Gimnáziumba kaptunk felkérést, hogy megismertessük a diákokat a szelektív hulladékgyűjtés fontos elemeiről. Az előadás témája: a műanyag és az újrahasznosítható tároló eszközök, szelektív hulladékgyűjtés, ezek környezetvédelmi, környezeti hatásai.

(r)

Gyönyörű, verőfényes időben indultunk el Budapestről. Ránk is fért, hogy szép időben utazzunk, hisz előtte már napokig hullott ránk a jó kis eső.  Az út hosszú volt, de annál szebb a táj és az időjárás. Délutánra meg is érkeztünk a Szent László gimnáziumba, ahol a főszervező már várt is minket. Gyorsan kipakoltunk, berendeztük a gimnázium dísztermét, hisz lassan kezdtek gyülekezni a tanulók.
Környezettudatos szemléletformálás Matyóföldön. E projekt megvalósításának záró előadásaként tartottunk egy interaktív előadást a szelektív hulladékgyűjtésről.
 
Környezettudatos személetformálás első lépcsőjében csipkebogyóból készíthettek szörpöt a vállalkozó kedvű fiatalok. Ezt követően a mezőkövesdi Táncpajta udvarán gyakorlatban is láthatták, kipróbálhatták a csipkebogyó-szörp készítését.Ezt követően a program résztvevői megkóstolhatták a friss tehéntejet.
 

E projekt megvalósításának záró előadásaként tartottunk egy interakatív előadást a szelektív hulladékgyűjtésről, a műanyag és az újrahasznosítható tároló eszközökről, az alacsonyabb víz és energiafelhasználásról.

A pályázat célja, hogy a középiskolás korú diákokkal megismertessék a környezettudatos életmódot, és segítsék annak elsajátítását. A tanulók megismerik a kisebb energiafelhasználás módjait, az eszközök választásakor szem előtt tartsák a környezetkímélő eszközöket, indokolatlanul ne terheljék környezetüket.

A rendezvények során helyi termelőkkel kerültek közvetlen kapcsolatba, megismerrték az egyes élelmiszerek előállításának módját. Ezek a hagyományos módszerek nem terhelik a környezetet, nincsen szállítás és műanyag csomagolóanyag. A projekt eredményeként a diákok vásárlási szokásai változnak, mert helyi termelőktől fognak élelmiszert vásárolni.

Egy nagyon kellemes délután tölthettünk el a diákokkal, egy nagyon szép környezetben. Gratulálunk a szervezőknek.
 



Láthatatlan írás, biztonsági jelölés, minden felületre. A jelölés csak UV fényben látható. Kreatív dekorációhoz, iskolásoknak.

Hozzászólások

[2010-12-30 19:51:41] Horváth Andrea
A nevelés egyik fontos állomása!
[2011-02-13 11:05:51] Katona Ferenc
Szerintem a jövőnek dolgozunk és ez így helyes.

Szelektív hulladékgyűjtők


Szelektív infó




Gyakori hulladékok
Papír hulladék Műanyag hulladék Fehér üveg hulladék Fém hulladék Elektronikai hulladék Színes üveg hulladék Szárazelem hulladék Zöld hulladék Építési és bontási hulladék

Nekünk a környezet is számít
Metria.hu csomagolástechnika | Csomagolva többet ér

Szakfordítás
Szakfordítás, Műszaki fordítás, Hivatalos fordítás







Media Markt szelektív hulladékgyűjtés környezettudatos Használt készülékek visszagyűjtése, Elhasznált elemek gyűjtése
 környezetbarát termék környezettudatos reklámajándék, Újrafeldolgozott alapanyagokból,
ez csak természetes...
 Recucc.hu A régi tárgyak életre kelnek. Használd újra!
   
   Legyen partnerünk 2017-ben is!
   
   Legyen partnerünk 2017-ben is!
   
   Legyen partnerünk 2017-ben is!
   

 

Kategóriák
Papír hulladék
   Tudta Ön, hogy...
   Mik tartoznak ide?
   Hova dobható?
   Mit ne csináljunk!
Műanyag hulladék
   Tudta Ön, hogy...
Fehér üveg hulladék
   Tudta Ön, hogy...
Színes üveg hulladék
Fém hulladék
   Mit tegyünk? Mit ne tegyünk?
   Tudta Ön, hogy...
Italos kartondoboz hulladék
Szárazelem hulladék
   Tudta Ön, hogy...
Gyógyszerhulladék
   Tudta Ön, hogy...
Zöld hulladék
Szerves hulladék
   Tudta Ön, hogy...
Világítótest hulladék
   Tudta Ön, hogy...
Elektronikai hulladék
   Tudta Ön, hogy...
CD, DVD adathordozó hulladék
   Tudta Ön, hogy...
Vegyipari hulladék
   Tudta Ön, hogy...
Hulladékolaj
   Tudta Ön, hogy...
Üveg, porcelán hulladék
Gumihulladék
Textilhulladék
   Tudta Ön, hogy...
Fahulladék
   Tudta Ön, hogy...
Építési és bontási hulladékok
Hulladékvíz
   Tudta Ön, hogy...
A szelektív hulladékgyűjtésről
Környezetinevelés segédanyagok
   ÖKO játék
   Könyv
   DVD CD
Környezettudatos
Hulladékgyűjtési akciók
Partnerek
   1001 Környezettudatos tipp és vásártér
   Ecopromo reklámtárgyak
   Kirakat.Szelektiv.HU
A Szelektív.hu információi
   Kampányok
   Sajtóközlemények
Önkormányzatok
   Trizs község
Hulladékkereső
Nyeremények

Láthatatlan írás, biztonsági jelölés, minden felületre. A jelölés csak UV fényben látható. Kreatív dekorációhoz, iskolásoknak.
   Mo. legnagyobb választéka környezetbarát termékekből  
           
     Ecopromo  Mit főzzünk ma?  Pontvelem  etk önkormanyzati klub
 Bevezetem.hu
 
 EcoLounge  hypnosia  Recucc.hu  Kérjen árajánlatot Intézményi Szelektív Hulladékgyűjtés-re  A Plastik Re-produkt Kft. 2008-ban, hasznosítható anyagok, csomagolási hulladékok és más műanyag alapú gyártásközi selejtek elszállítására, ezek megfelelő és gazdaságos kezelésére alakult. Fő tevékeny



 

         
           
976