A tavaly november óta talonban tartott, kész termékdíjtörvény-javaslattal június elején állt elő a kormány, önálló képviselő indítványként benyújtva azt. Mi volt a titkos akció célja? A „gonosz” ipari és civil szereplők teljes kizárása a „jóságos” Állam bácsi tervezgetéséből. A kötelező társadalmi egyeztetés teljes hiánya – látva mostanság a néha-néha militánsba átforduló országirányítást – sajnos senkit nem ért meglepetésként. Sőt, már-már megtisztelő, hogy az állam a civil szférát bizonyára ennyire veszélyesnek látva, hatalmánál fogva megvonja a beleszólás jogát, mi több, több ezer civil szervezet helyébe lépve, kikiáltja magát a nép kizárólagos „magyar hangjának”. Ezt történt ugyanis a termékdíjas szabályozásban, pedig a törvény a civilek teljes kizárásával nem szolgál közérdeket. A demokratikus pr szólamokba és az irányított kérdésekkel végzett nemzeti konzultáció mögé bujtatott diktatúrát mindennek nevezhetjük, csak a társadalom akaratának nem.
Az sem mellékes, hogy a laikus adófizetők számára egy újabb, átláthatatlan rendszert sikerült létrehozni. A „nyilvános” szó egyébként sem szerepel egyetlen helyen sem a törvényben. Ez kiválóan mutatja, hogy mennyire szándékoznak megosztani akár azokat az adatokat, amelyekre hivatkozva döntéseket hoznak, akár azokat, amelyeket majd az OHÜ produkál.
Tovább a cikkre: Humusz
Új termékdíj törvény szeptembertől
2011. június 27-én este elfogadta a Parlament az új környezetvédelmi termékdíj jogszabályt. A változások egyik része 2011. szeptember 1-től, másik része 2012. január 1-től lép életbe a szabályozásban.
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe! Tartalmazhat olyan információkat, amely időközben elavult vagy aktualitását vesztette. Előfordulhat, hogy egyes hivatkozások, képek, tartalmak hiányoznak azok törlése vagy változása végett. Ha ilyet észlel, esetleg érintett, kérjük jelezze elérhetőségeinken.
Számunkra fontos, hogy olvasóink naprakész és megbízható információkhoz jussanak, ezért cikkeinket nyilvánosan elérhető, hivatalos források alapján készítjük, a szerkesztőség Szerkesztőségi irányelveivel összhangban. Ha bárhol tárgyi pontatlanságot észlelnek, annak jelzését köszönettel vesszük. Ez a tartalom a Szelektiv 2026 projekt részeként, lakossági tájékoztató és környezeti nevelési céllal készült.