Vásárlás helyett karácsonyi közösségi adománygyűjtés

Szelektív hulladékgyűjtés - Szelektív.hu | 2016-11-21 18:25:35

A közelgő Karácsonyra készülődve a Tudatos Vásárlók Egyesülete a Jóügyekért.hu portál segítségével kampányt indít a felesleges ajándékok csökkentésére és a jótékonyság növelésére. A „Ne magadnak kérj ajándékot!” akcióhoz csatlakozókat arra kérik, hogy a nekik szánt karácsonyi ajándékok összegét ajánlják fel egy általuk kiválasztott civil szervezet javára.



(x)

A „Ne magadnak kérj ajándékot” kampány keretében az esetleg feleslegesen megvásárolt karácsonyi ajándékokra szánt összegeket igazán jó dolgokat megvalósító civil szervezeteknek lehet adományozni. A kampányban résztvevő magánszemélyek és szervezetek ezzel egyrészt közösen tehetnek a világban jelenlevő túlfogyasztás csökkentéséért, másrészt segíthetik a hasznos munkát végző, ám sokszor szűkös költségvetéssel rendelkező civil szervezetek munkáját.

A szervezők az kérik azoktól, akik egyetértenek az akció céljával, hogy válasszák ki a felajánlott Jó Ügyek közül azt, melyet szívükhöz legközelebb állónak éreznek, és kérjék meg rokonaikat, ismerőseiket, hogy neki szánt karácsonyi adományok értékét inkább erre a célra ajánlják fel adományként.

 A résztvevők, akik ezzel az akció és a választott Jó Ügy Követeivé válnak, egy-egy saját „minikampányt” hoznak létre, ahol röviden leírják, hogy miért csatlakoztak az akcióhoz és miért az adott Jó Ügyhöz kérik a támogatást. A minikampány tulajdonképpen egy weboldal, amit egy egyszerű webes felületen néhány perc alatt létre lehet hozni, és ezen a weboldalon tehetik meg a rokonok, ismerősök felajánlásaikat.

 A támogatásra választható Jó Ügyek között találhatóak különböző rászorulókkal, hátrányos helyzetű emberekkel, szegény és beteg gyermekekkel foglalkozó szervezetek, állatok mentésével foglalkozó szervezetek is, és ha valaki magát a tudatos fogyasztást szeretné ebben a formában is elősegíteni, akkor erre is szánhatja a felajánlott adományokat.

 A szervezők minden Követnek segítséget nyújtanak egyéni kampányuk elkészítésében. Aki szeretne csatlakozni, az megteheti ezt az akció toborzó weboldalán keresztül.

 Az oldala címe: http://jougyekert.hu/hu/rendezvenyszervezoknek/regisztralt_esemenyek/nemagadnak.html





Gyakori hulladékok

Papír hulladék Műanyag hulladék Fehér üveg hulladék Fém hulladék Elektronikai hulladék Színes üveg hulladék Szárazelem hulladék Zöld hulladék Építési és bontási hulladék

 

(x) Reklám

Az egészséges mosoly kezdete – fogapolas.hu
Az egészséges mosoly kezdete – fogapolas.hu
 


Webfejlesztés   Szoftverfejlesztés   Digitális marketing   -   TIDYMAN.hu

 

(x) Reklám

 

 


használt könyvek újrahasználata, újra és újra és újra...

 

(x) Reklám

Horvatlaguna.hu - Horvátországi apartmanok, magyar gondnoksággal!

 

Hulladékok szelektálása

A szelektív hulladékgyűjtés lényege, Energiatermelés, A veszélyes anyagok elkülönítése
https://hu.wikipedia.org/wiki/Hulladékok_szelektálása


Termékdíj és Hulladékhasznosítási Főosztály

A hazai hulladékgazdálkodás új világa.
http://www.szelektivinfo.hu/


TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért!

http://szelektalok.hu/
hazánk legnagyobb önkéntes hulladékszedési akciója.


Házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés - FKF

https://www.fkf.hu/hulladekgazdalkodas-szelektiv-hulladekgyujtes
A kékfedelű tartályokban kizárólag tiszta papírhulladék gyűjthető! További információk · Házhoz menő lakossági szelektív hulladékgyűjtés


Hulladekvadasz.hu: Hulladék témájú hírportál

https://hulladekvadasz.hu
Célkeresztben a hulladék! Hulladéklerakatok, újrahasznosítás, szemétszedés, plogging, minden, amiben a hulladék benne van. Légy te is Hulladékvadász!


Hulladéknaptár

Mi, mikor és hova dobható? Házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés. Honnan? Mikor? Milyen hulladékot visznek el. http://www.hulladeknaptar.hu/


Bélyegző készítés Budapesten azonnal, rendelés ONLINE is. COLOP, TRODAT, TRAXX bélyegző és kellékek teljes palettával a StampMax-ban.

Bélyegző készítés Budapesten

 


 


MTI
2003-óta tájékoztatjuk, hogy mit is jelent a szelektív hulladékgyűjtés és mit, hogyan és hol gyűjtsünk szelektíven