2018.09.13.
0 megtekintés
0 hozzászólás
Ne gyújtsa! Gyűjtse szelektíven!
A szakemberek célja, hogy arra ösztönözzék az embereket: ahelyett, hogy mindenféle hulladékot elégetnek, gyűjtsék azokat szelektíven.
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe! Tartalmazhat olyan információkat, amely időközben elavult vagy aktualitását vesztette. Előfordulhat, hogy egyes hivatkozások, képek, tartalmak hiányoznak azok törlése vagy változása végett. Ha ilyet észlel, esetleg érintett, kérjük jelezze elérhetőségeinken.
Konferenciával indította útjára szeptember tizenkettedikén „Ne gyújtsa! Gyűjtse!” elnevezésű közös kampányát a katasztrófavédelem és a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. Az élet védelméért és a környezet biztonságáért szervezett kampányra azért van szükség, mert a háztartási hulladék kezelésének problémái és az emberéleteket követelő szén-monoxid-mérgezések és lakástüzek az eddigieknél is erőteljesebb fellépést sürgetnek.
Rézszletek: Ne gyújtsa! Gyűjtse!
Számunkra fontos, hogy olvasóink naprakész és megbízható információkhoz jussanak, ezért cikkeinket nyilvánosan elérhető, hivatalos források alapján készítjük, a szerkesztőség Szerkesztőségi irányelveivel összhangban. Ha bárhol tárgyi pontatlanságot észlelnek, annak jelzését köszönettel vesszük. Ez a tartalom a Szelektiv 2026 projekt részeként, lakossági tájékoztató és környezeti nevelési céllal készült.