---

(x)

---

Évente egyszer.

Miközben vizet minden nap használunk.
Minden nap engedjük meg a csapot.
Minden nap öblítünk, mosunk, locsolunk.
Minden nap termelünk vízlábnyomot - akkor is, ha nem látjuk.

Ha az újrahasznosítás nem fér bele egyetlen napba, akkor a víz végképp nem.

A Víz Világnapja szép gondolat. Konferenciák, kampányok, kékbe borított épületek, inspiráló üzenetek. Aztán 23-án visszatér a megszokás. A csap folyik fogmosás közben. A kert déli hőségben kapja a vizet. A palackos víz ott sorakozik a bevásárlókocsiban.

A világnapokkal nem az a baj, hogy léteznek. Hanem az, hogy felmentenek.
Adnak egy napot a lelkiismeretnek. A maradék 364-et pedig a rutin viszi el.

Pedig a víz nem kampánytéma. A víz alapfeltétel. Nem zöld ügy. Nem környezetvédelmi niche. Hanem gazdaság, élelmiszer, energia, egészség, biztonság. A csapból folyó víz a legnagyobb luxus, amit hétköznapinak hazudunk magunknak.

Magyarország vízben gazdag ország - mondjuk gyakran. Igen, a Kárpát-medence adottságai kivételesek. De közben egyszerre küzdünk aszállyal és villámárvizekkel. Egyszerre beszélünk vízbőségről és vízhiányról. A szélsőségek korában a "majd lesz valahogy" stratégia már nem működik.

Mi lenne, ha nem március 22-én kezdenénk el komolyan venni a vizet?

Mi lenne, ha minden egyes csapnyitás egy tudatos döntés lenne?
Ha a víztakarékosság nem kampányidőszak, hanem alapbeállítás?
Ha a víz nem "jár", hanem érték?
Ahogy az újrahasznosításnál, itt is ugyanaz a kérdés: nem az számít, mit teszünk a kijelölt napon.
Hanem az, mit teszünk másnap. A víz nem évente egyszer fogy. A felelősségünk sem lehet az.