2009. januárban 37 üzletében vezette be a Tesco a használt PET palackok és alu-dobozok visszaváltásának rendszerét, amit most 13 újabb áruházra kiterjesztenek. A rendszer lényege, hogy a környezettudatos vásárlók öt használt PET palackért 5 forintot, illetve 5 alumínium dobozért 10 Ft-ot kapnak levásárolható blokk formájában.
Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter avatta fel januárban azt a hulladék-visszagyűjtési rendszert, melynek keretében a Tesco-Global Áruházak Zrt. visszavásárolja a szelektíven gyűjtött PET palackokat és alumínium italos dobozokat. Akkor az áruházlánc 37 üzletében került bevezetésre a rendszer, melyet mostantól újabb 13 áruházban elérhetővé tettek.

A vásárlók ezentúl a Megaparkban, az Arénában és a Svedexben található, az érdi, a Bécsi úti, a Budafoki úti, a hatvani, az orosházi, a kiskunfélegyházi, a kecskeméti, a várpalotai, a gyulai, valamint a Miskolc-Avasi Tesco áruházakban is visszaválthatják a PET palackokat és alu-dobozokat, melyek korábban többnyire a szemétbe kerültek.
A Tesco felelősséget érez a környezet megóvásáért, éppen ezért igyekszik minél több áruházáéban felkínálni a hulladékok visszaváltásának lehetőségét. Az egyébiránt értékes nyersanyagként szolgáló palackok és dobozok újrafeldolgozása ugyanis hatalmas mennyiségű nem lebomló szeméttől kíméli meg környezetünket.
A Tesco szolgáltatása nem csupán a szelektív gyűjtésre ösztönzi a vásárlókat, hanem anyagilag is jól járnak azok, akik visszaviszik az érintett hulladékot. Öt PET palackért 5 forintot, öt alu-dobozért pedig 10 Ft-ot ír jóvá az áruházlánc egy blokkon, melyet a Tesco áruházaiban lehet levásárolni.

„A Tesco felelős szomszédként mindent elkövet azért, hogy ne csak áruházaiban biztosítsa a fenntartható működést, hanem a környezetében élők számára is példát mutasson. Bízunk benne, hogy egyre több vásárlónk számára válik természetessé az, hogy szelektíven gyűjti otthon a hulladékot”, mondta el Hackl Mónika, a Tesco kommunikációs vezetője.
Tesco-Global Áruházak Zrt.
A Tesco Magyarország legnagyobb hipermarket kereskedelmi lánca és második legnagyobb brit befektetője. Itthon 22 000 magyar munkavállalót alkalmaz és minden új áruház nyitásával átlagosan 100–300 új munkahelyet hoz létre. A vállalat közel 14 éves magyarországi működése során eddig 92 hipermarketet nyitott, s mára piacvezetőként több mint két és félmillió vásárlót szolgál ki minden héten. Az áruházlánc 2004-től saját benzinkutakat üzemeltet, jelenleg 51-et. A Tesco Pénzügyi Partner többféle hitel- és biztosítási terméket kínál vásárlóinak. A Tesco 2003-ban indította „Az év támogatottja” programját, a 2008-2009 évben immár a Procter&Gamble vállalattal közösen, az Ability Park-ot támogatva fogyatékos emberek társadalmi beilleszkedésének elősegítését tűzte ki célul.
A Tesco elkötelezett a környezet védelme mellett.
Folyamatosan szaporodik zöld áruházainak száma, mind az újonnan épült üzletek, mind a régiek átalakításával korszerű környezetbarát, energiatakarékos módszereket valósít meg (geotermikus energia, zöldtető, napkövető napkollektor használata, hűtő-fűtő közegek energiájának visszanyerése, stb.). A Tesco célja, hogy 2020-ra a felére csökkenti épületeinek károsanyag-kibocsátását a 2006-os bázisévhez képest. Magyarországon elsőként vezette be száz százalékban lebomló bevásárlótáskáit, sőt visszaváltható „örökzöld” táskák is elérhetőek a pénztáraknál, melyeket csak egyszer kell megvásárolni. A „zöld iroda” szemléletmód szerint működnek központi irodái.
Az áruházlánc közleményei a www.tesco.hu, környezetvédelmi eredményei az ecotesco.hu weboldalon olvashatóak.
Tesco a környezetért