A Timberland gyárt már olyan túracipőket, amelyek vászonanyaga biopamut, a belső műszálas bélés újrahasznosított műanyagból, míg a gumitalp újrahasznosított gumiabroncsokból készül.
A Sherpa nálunk is forgalmazott Streetline kollekciója pedig ugyancsak biopamutból készül.
Ugyanígy a Nike is gyárt már 100%-ban biopamutból készült ruhákat, a poliészter pulóvereik, tréningruháik között pedig vannak újrahasznosított műanyagból készültek.
Tudatos Vásárló
Újracipő, bioruha
Tudta Ön, hogy már több túra- és hegymászóruhákat gyártó cégek is elől járnak a környezettudatosságban?
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe! Tartalmazhat olyan információkat, amely időközben elavult vagy aktualitását vesztette. Előfordulhat, hogy egyes hivatkozások, képek, tartalmak hiányoznak azok törlése vagy változása végett. Ha ilyet észlel, esetleg érintett, kérjük jelezze elérhetőségeinken.
Számunkra fontos, hogy olvasóink naprakész és megbízható információkhoz jussanak, ezért cikkeinket nyilvánosan elérhető, hivatalos források alapján készítjük, a szerkesztőség Szerkesztőségi irányelveivel összhangban. Ha bárhol tárgyi pontatlanságot észlelnek, annak jelzését köszönettel vesszük. Ez a tartalom a Szelektiv 2026 projekt részeként, lakossági tájékoztató és környezeti nevelési céllal készült.