2009.09.08.
0 megtekintés
0 hozzászólás
Átadták Budapesten a tizenötödik hulladékudvart
Az FKF Zrt. a 18. kerületben megnyitotta Budapest legmodernebb és legnagyobb hulladékudvarát. A több mint 1500 m²-es hulladékudvarban már a zöldhulladékot is, és hamarosan az építési törmeléket is leadhatja a lakosság. Utóbbihoz a sittes zsákot a helyszínen lehet majd beszerezni.
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe! Tartalmazhat olyan információkat, amely időközben elavult vagy aktualitását vesztette. Előfordulhat, hogy egyes hivatkozások, képek, tartalmak hiányoznak azok törlése vagy változása végett. Ha ilyet észlel, esetleg érintett, kérjük jelezze elérhetőségeinken.
5 éve ez az első hulladékudvar, ugyanis ehhez a kerület önkormányzatnak kell biztosítani a helyet. A 18. kerületi önkormányzat fontosnak tartotta, hogy náluk is
legyen egy telep, ahova a lakosság a szelektíven gyűjtött hulladékát
díjmentesen leadhatja.
Az FKF Zrt. immár 15 hulladékudvarba (18. kerület, Jegenye fasor 15.) várja a kultúra azon rajongóit is,
akik tiszta csomagolási üveg hulladékért kulturális programok
belépőjegyeire gyűjthetnek a KultÚjra program keretén belül. Az új hulladéklerakó a XVIII. kerületben a Jegenye fasor 15. alatt található.
Számunkra fontos, hogy olvasóink naprakész és megbízható információkhoz jussanak, ezért cikkeinket nyilvánosan elérhető, hivatalos források alapján készítjük, a szerkesztőség Szerkesztőségi irányelveivel összhangban. Ha bárhol tárgyi pontatlanságot észlelnek, annak jelzését köszönettel vesszük. Ez a tartalom a Szelektiv 2026 projekt részeként, lakossági tájékoztató és környezeti nevelési céllal készült.