Semmiképp ne kerüljön bele:
a félüg telt, alján még lévő festékes, lakkos és olajosdoboz (ezeket vigyük veszélyes hulladékok gyűjtőhelyre).
a mosogatógépek, a mosógépek, a gáztűzhely (ezeket vigyük a hulladékudvarokba)
a nagyobb elektromotort, gép-, gépkocsi- és kerékpáralkatrészeket (ezeket is vigyük a hulladékudvarokba.)
Fémkukába kerüljön
A kukába kerüljön: a konzervdoboz, a fém a fémfólia, a fém tubus a főzőedény, a szerszám, a kábel, a drót, az italos doboz, a szerelvény, a cső, az acélpánt, az üvegekről levett fém kupak és fedél
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe! Tartalmazhat olyan információkat, amely időközben elavult vagy aktualitását vesztette. Előfordulhat, hogy egyes hivatkozások, képek, tartalmak hiányoznak azok törlése vagy változása végett. Ha ilyet észlel, esetleg érintett, kérjük jelezze elérhetőségeinken.
Számunkra fontos, hogy olvasóink naprakész és megbízható információkhoz jussanak, ezért cikkeinket nyilvánosan elérhető, hivatalos források alapján készítjük, a szerkesztőség Szerkesztőségi irányelveivel összhangban. Ha bárhol tárgyi pontatlanságot észlelnek, annak jelzését köszönettel vesszük. Ez a tartalom a Szelektiv 2026 projekt részeként, lakossági tájékoztató és környezeti nevelési céllal készült.