Azbeszt

Építőipari alkalmazásuk szerint megkülönböztethetők erős és gyenge kötésű azbesztet tartalmazó termékek. Egészségügyi szempontból a második változat (szórtazbeszt) a veszélyes, ez ugyanis 90% azbeszt és 10% kötőanyag keverésével készül. A két anyag közti kötés idővel - kopás, mechanikai igénybevétel, javítási munkálat, rázkódás révén - meglazul, így azbesztszálak kerülnek a levegőbe, melyek a szervezetbe jutva különféle betegségek (tüdő-, mell-, hashártya megbetegedések, rák) előidézői lehetnek.

Már 1927 óta ismert az azbesztszálak által kiváltott kóros elváltozás a tüdőszövetekben (azbesztózis), és 1960 óta tudnak az azbesztexpozícióval összefüggést mutató mell- és nyálkahártya rákosodásáról. Szórtazbesztet leggyakrabban tűzvédelmi anyagként, illetve hő- és hangszigetelőként alkalmaztak épületekben, sínen haladó járművekben, rendezvénytermekben (sportcsarnok, színház).

 

Egészségkárosító hatását viszonylag későn ismerték fel és bizonyították be. A levegőben a finom szemcsék lebegve oszlanak el, a már beépített szerkezetekből és anyagokból (pl.: fékbetétekből) folyamatosan leválva távoznak szemcséi. Az azbesztiozis megbetegedésen túl a tüdőrák nagyon gyorsan kifejlődő formáját okozza. A bányászat során az ivóvíz bázisokba bekerülő bányavízből is kialakul szennyező hatása. Egészségkárosító hatása miatt a legtöbb iparilag fejlett államban így hazánkban is az azbeszt felhasználását betiltották. Fékbetétek adalékanyagául ennek ellenére több helyen még használatban van.