No nem a takarítás, hanem a tény, hogy lesz-e olyan hely akár a köztéren akár az erdőben, ahol úgy le tudunk pihenni, hogy nem vesz körbe minket a szemét.
Lássuk be egyre kevesebb helyet találunk, ahol nem nylon zacskó vagy PET palack, kólás-sörös doboz tömegét látjuk szanaszét dobálva utcákon, padok alatt. Nincs az a hely ahol két négyzetméteres környéken ne találnánk cigicsikket, galamb-kutya ürüléket. Sőt!

Budapest frekventált helyén a Nyugati téren érdemes lenne egy kirándulásra invitálni a Főpolgármesteri vagy polgármesteri hivatal erre hivatott vezetőit. Hogy megnézzék a pályaudvar előtt, az aluljáróban, a központi helyen lévő áruház környezetében milyen állapotok uralkodnak. Nem tudom létezik-e olyan ember, aki a buszmegálló környékén el tud menni, úgy hogy ne fogja be az orrát. Mi kellene hozzá, hogy ez az állapot megváltozzon? Talán egy olyan illetékes vezető, aki az asztalra csapva megmutatná, lehet szívvel-lélekkel a munkahelyén dolgozni. Tisztaságot szabályozó rendelet? Valószínű, hogy létezik ilyen. Akkor hát be kellene tartatni az emberekkel.
A galambok etetése és a közterületen való vizelés szigorítása. Rágógumi, cigarettacsikk vagy más szemét eldobásának vagy kiköpésének büntetése. Kutyatulajdonosok felszólítása majd büntetése. Hamár házi kedvencük kiürítette magából a járda közepére ürülékét, azt szépen zacskózza és dobja be a sok kerület által már kihelyezett ládákba.
Mi (én) állampolgár veszem a fáradságot, hogy az útközben összegyűjtött szemetet beledobom a közeli? kukába. Ez igaz is lenne, ha abból már napok óta nem folyna ki a szemét. A közelébe is alig merek menni, mert esztétikailag olyan állapotok uralkodnak.
Több világvárost látván hozhatnám a példákat, hogy itt így csinálják, a másik fővárosban azt láttam. Való igaz Prága úgy ahogy van gyönyörű. A belváros csodaszép és tiszta és rendezett és ezrével sétálnak a turisták. Szemetet alig láttam. Kukát annál többet és ürítették. No nem kétnaponta, ahogy megtelt. Nem is értettük, talán az ablakokból figyelték, hogy telik és már mentek is az üres zsákkal. Aztán sétáltunk tovább kifelé. Ott azért láttunk érdekes dolgokat. De nem sokat.
Londonban térfigyelők mellé ( most már egyre több helyen) hangszóróval figyelmeztetik a járókelőket, ha eldobnak egy csikket vagy az éjszaka randalírozó fiatalok felkapnak egy útszéli jelzőtáblát.
És sétáltam a Ligetben, sétáltam a Margitszigeten. Egyszer írok róla, és fényképpel illusztrálom.
De közeleg a tavasz. Ne várjunk törvénymódosításra, nyakkendős urak nyilatkozataira, akik megmondják nekünk mit nem lehet és miért. Mi állampolgárok tegyünk a szemétmentes városunkért, környezetünkért. Ahogy tudunk.
NeSzemetelj.hu