2010.07.26.
0 megtekintés
0 hozzászólás
Zöldhulladék elszállítás Budapesten és környékén
A szépen ápolt, gondozott kert elkerülhetetlen velejárója a zöldhulladék keletkezése. Tudjuk, milyen nagy gondot jelent manapság a zöldhulladéktól megszabadulni. Cégünk szeretne Önnek ebben segítségére lenni.
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe! Tartalmazhat olyan információkat, amely időközben elavult vagy aktualitását vesztette. Előfordulhat, hogy egyes hivatkozások, képek, tartalmak hiányoznak azok törlése vagy változása végett. Ha ilyet észlel, esetleg érintett, kérjük jelezze elérhetőségeinken.
A hulladék szervesanyag csökkentése kiemelt célja az Európai Unió környezetpolitikájának, mivel a hulladék szervesanyag-tartalmának bomlása következtében nagymértékben nő az üvegházhatású gázok mennyisége a légkörben. A növényi hulladék elkülönített gyűjtése és szállítása kiemelt fontosságú tehát, amely így komposztálásra kerül komposztüzemben, nem pedig a korlátozott befogadóképességű szigetelt lerakóba (mint ahogyan a kommunális hulladék). Ezzel a törekvéssel összhangban kezdte meg Társaságunk 2008. májusában tevékenységét Kft. keretein belül (több, mint 10 éves egyéni vállalkozói működés után).
Tovább az oldalra:
Zöldhulladék
Számunkra fontos, hogy olvasóink naprakész és megbízható információkhoz jussanak, ezért cikkeinket nyilvánosan elérhető, hivatalos források alapján készítjük, a szerkesztőség Szerkesztőségi irányelveivel összhangban. Ha bárhol tárgyi pontatlanságot észlelnek, annak jelzését köszönettel vesszük. Ez a tartalom a Szelektiv 2026 projekt részeként, lakossági tájékoztató és környezeti nevelési céllal készült.