Ezt a tőkét nevezhetjük a természet által adományozott hitelnek is.
Érdemes azon is elgondolkozni, hogy az elmúlt években híradások szerint nagyvállalatok, kormányzatok, civil szervezetek, és civilek is jelentős lépéseket tettek a zöld erőforrások kihasználásának csökkentése érdekében. Mégis közel kilenc hónap alatt "elfogyott" a rendelkezésünkre álló muníció.
Ez vagy azt jelenti, hogy eddigi fogyasztási ütem sokkal nagyobb volt, vagy azt jelenti, hogy még mindig nem megfelelő ütemben újítjuk meg energiaszükségleteinkhez szükséges forrásaink.
Gondoljunk csak arra, hogy világítótestek, TV készülékek, az adatlapok alapján jelentős, 80%-os energiamegtakarítással működnek, vagy hulladékokat egyre nagyobb mértékben szelektíven gyűjtjük, újrafelhasználjuk. Nap mint nap kapjuk a híreket, hogy melyik nagyvállalat milyen radikális környezettudatos lépésekkel óvta meg a energiafelhasználást.
Ha az emberiség 12 hónap helyett csak 9 hónapra tudja magát önállóan ellátni akkor még bőven van mit tenni. Igaz a mondás kis lépések is lépések, de ezzel a tempóval 4 évente tényleg 1 évvel rövidítjük meg földünket. Ezt nevezhetjük igazán szökőévnek!
Érdemes azon is elgondolkozni, hogy az elmúlt években híradások szerint nagyvállalatok, kormányzatok, civil szervezetek, és civilek is jelentős lépéseket tettek a zöld erőforrások kihasználásának csökkentése érdekében. Mégis közel kilenc hónap alatt "elfogyott" a rendelkezésünkre álló muníció.
Ez vagy azt jelenti, hogy eddigi fogyasztási ütem sokkal nagyobb volt, vagy azt jelenti, hogy még mindig nem megfelelő ütemben újítjuk meg energiaszükségleteinkhez szükséges forrásaink. Gondoljunk csak arra, hogy világítótestek, TV készülékek, az adatlapok alapján jelentős, 80%-os energiamegtakarítással működnek, vagy hulladékokat egyre nagyobb mértékben szelektíven gyűjtjük, újrafelhasználjuk. Nap mint nap kapjuk a híreket, hogy melyik nagyvállalat milyen radikális környezettudatos lépésekkel óvta meg a energiafelhasználást.
Ha az emberiség 12 hónap helyett csak 9 hónapra tudja magát önállóan ellátni akkor még bőven van mit tenni. Igaz a mondás kis lépések is lépések, de ezzel a tempóval 4 évente tényleg 1 évvel rövidítjük meg földünket. Ezt nevezhetjük igazán szökőévnek!
Forrás: Zöldhitelből élünk