Új magyar technológia

Szelektív hulladékgyűjtés - Szelektív.hu | 2010-09-28 07:25:39

Egy új magyar technológiával katalizátoros hőbontással nagy tisztaságú olaj állítható elő újrahasznosításra alkalmatlan műanyaghulladékból.



(x)

A szabadalom Gelencsér Gábor tulajdona, aki a megvalósításra szerződést létesített egy győri vállalkozóval, Sárközi Imrével. Az általuk előállított olaj emissziós paraméterei megegyeznek a kereskedelemben kapható változatokkal.

"Üzemanyagként diesel motorban felhasználva generátort hajt meg és villamos energiát termel. Ez a kutatás-fejlesztési program keretében megvalósított technológia is bizonyítja, hogy mennyire fontosak az új megoldások, melyek révén szemétből is lehet értéket előállítani úgy, hogy maga a beruházás öt éven belül megtérül. Sok más próbálkozástól eltérően ez a rendszer már működik, a gyakorlatban is kiállta a próbát. Fogy a szemét, az áramot pedig el lehet adni.” - nyilatkozták a technológia alkalmazói a kisalfold.hu portál tudósítójának. A technológia folyamata, a katalitikus hőbontás nagyban hasonlít a föld mélyében zajló folyamatokhoz, melyet már számtalan kutató igyekezett felszíni körülmények között reprodukálni. Állítják, nekik sikerült.

 


 
Ezzel eddig nincs is sok baj – azon kívül, hogy a legfontosabb a felesleges és újrahasznosításra alkalmatlan műanyaghulladékok keletkezésének megelőzése lenne. Azonban úgy tűnik, a vállalkozók a technológiában megoldást látnak hazánk energiafüggőségének csökkentésére. Az így nyert olajat ugyanis generátorok hajtására használnák, így un. csúcs-erőműveket lehetne létrehozni.
„Ezen új típusú erőművek segítségével termelt olajjal az energiaéhséget fedezendően másodpercek alatt beindíthatók az áramtermelő generátorok. Segítségükkel jelentősen csökkenthető lenne Magyarország energiafüggősége, valamint a környezetünk is sokkal tisztább lenne.” - írja a kisalfold.hu. Valóban tisztább környezetet eredményez-e valami, amit egy véges erőforrásból származó (mivel a kőolajkészletek végesek) hulladékokra építünk? Vajon ez nem ugyanolyan csővégi megoldás, mint egy kommunális hulladékégető?

Nem, rosszabb. Ugyanis a hatályos jogszabályok szerint a kibocsájtási határértékek generátorüzemnél megengedőbbek, mint hulladékégetőnél, és például széndioxid tekintetében a kibocsájtások sem kisebbek. De a legnagyobb bibi a dologban mégsem ez. Ha felesleges, újrahasznosításra alkalmatlan műanyaghulladékra építünk erőműveket, úgy a továbbiakban szükségünk lesz ezekre az anyagokra. Vagyis a környezet épp hogy veszít, és nem nyer az új technológiával, hiszen kényszerűen tovább kell gyártanunk a hulladékot. Az új, csodával kecsegtető műszaki megoldások keresésén kívül ideje lenne más szemmel nézni a világot. Az igazi technológiai újítás az lenne, ha a fejlesztők a műanyagok kiküszöbölésére törekednének és a termékek hosszútávú használhatóságát és javíthatóságát tartanák szem előtt.
Forrás: Humusz
 




Gyakori hulladékok

Papír hulladék Műanyag hulladék Fehér üveg hulladék Fém hulladék Elektronikai hulladék Színes üveg hulladék Szárazelem hulladék Zöld hulladék Építési és bontási hulladék

 

(x) Reklám

Az egészséges mosoly kezdete – fogapolas.hu
Az egészséges mosoly kezdete – fogapolas.hu
 


Webfejlesztés   Szoftverfejlesztés   Digitális marketing   -   TIDYMAN.hu

 

(x) Reklám

 

 


használt könyvek újrahasználata, újra és újra és újra...

 

(x) Reklám

Horvatlaguna.hu - Horvátországi apartmanok, magyar gondnoksággal!

 

Hulladékok szelektálása

A szelektív hulladékgyűjtés lényege, Energiatermelés, A veszélyes anyagok elkülönítése
https://hu.wikipedia.org/wiki/Hulladékok_szelektálása


Termékdíj és Hulladékhasznosítási Főosztály

A hazai hulladékgazdálkodás új világa.
http://www.szelektivinfo.hu/


TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért!

http://szelektalok.hu/
hazánk legnagyobb önkéntes hulladékszedési akciója.


Házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés - FKF

https://www.fkf.hu/hulladekgazdalkodas-szelektiv-hulladekgyujtes
A kékfedelű tartályokban kizárólag tiszta papírhulladék gyűjthető! További információk · Házhoz menő lakossági szelektív hulladékgyűjtés


Hulladekvadasz.hu: Hulladék témájú hírportál

https://hulladekvadasz.hu
Célkeresztben a hulladék! Hulladéklerakatok, újrahasznosítás, szemétszedés, plogging, minden, amiben a hulladék benne van. Légy te is Hulladékvadász!


Hulladéknaptár

Mi, mikor és hova dobható? Házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés. Honnan? Mikor? Milyen hulladékot visznek el. http://www.hulladeknaptar.hu/


Bélyegző készítés Budapesten azonnal, rendelés ONLINE is. COLOP, TRODAT, TRAXX bélyegző és kellékek teljes palettával a StampMax-ban.

Bélyegző készítés Budapesten

 


 


MTI
2003-óta tájékoztatjuk, hogy mit is jelent a szelektív hulladékgyűjtés és mit, hogyan és hol gyűjtsünk szelektíven