A XV. Kerületben, Rákospalotán egy 31 lakásos társasházban lakom. Évente körülbelül 600 ezer forintot fizet a társasház. Ez nem kevés költség, így pár lakó felvetette, hogy gyűjtsük szelektíven a szemetet.
Erről egy vita alakult ki, hogy hogyan is oldjuk ezt meg. Mivel egy társasházban vannak olyanok, akik nem igazán foglalkoznak semmivel, így az a megoldás nem működött volna, hogy külön kukákat rendeljünk az FKF-től. Mert azt tudni kell, hogy ilyen esetben, ha egy műanyagflakonos kukába például papír kerül, akkor a kukások azt nem viszik el. Mivel olyan nem jelentkezett a lakók közül, aki rendszeresen átvizsgálta volna a kukákat – érthető módon miért nézegesse más szemetét? -, így végül az én ötletem mellett döntöttünk.
Mindenki önkéntes alapon szelektíven gyűjti a szemetet, majd a közelben lévő (Árpád úti felüljáró alatt) szelektív hulladékgyűjtő szigethez viszi el.
Hogy mennyire vált be? Szeptember óta gyűjtjük így a szemetet. Az eddig használt kilenc kukából egyet már visszaadtunk, és talán még egyet vissza tudunk adni. Ez ha úgy veszem egyik részről siker, másik részről nem.
Mivel nekem a fele szemét megy a szelektívbe, így elvileg, ha mindenki válogatná a hulladékát, akkor elég lenne 4-5 kuka is.
Természetesen a kukákban most is vannak kartondobozok, dobozos tej- és üdítős dobozok, műanyag flakonok. Természetesen (?) mindegyik eredeti formátumban, mivel néhányan még arra sem hajlandók, hogy legalább összenyomják, vagy hajtsák a dobozokat.
Ezeket a lakókat valószínűleg az sem hatotta meg, hogy ezzel a kuka visszaadással a ház pénzt tud megspórolni, amit más – a ház csinosítására tudnánk használni, vagy esetleg jövőre nem kellene emelni a közös költségen.
De úgy gondolom, hogy ez a mikroközösség pontosan mutatja a hazai állapotokat is.